2023. november 23., csütörtök

Hálaadás 2023

A Hálaadás az évek során a kedvenc amerikai ünnepünkké vált. Idén ráadásul először már amerikaiként ünnepeljük, amiért külön is hálásak vagyunk. Szokás szerint most is feldíszítettük a házat és ahogyan korábban is, úgy most is igyekeztünk egy kissé magyarosan ünnepelni. Idén ugyan sikerült Tokaji Aszút is vennünk, de azt inkább megtartjuk Karácsonyra, a pulykát és a tökös pitét pedig ezúttal inkább Egri Bikavárrel öblítjük le és persze hálát adunk mindezért.