Kirándulás a Sheldon-tónál

Néhány napja ismét egy természetfotós felfedezőúttal egybekötött kiránduláson voltunk. Ezúttal is egy állami park volt a célpont, mégpedig a Houstontól észak-keleti irányban fekvő Sheldon-tó (térkép).  Amint megérkeztünk, kiderült, hogy fotózással legfeljebb csak decemberben és januárban lesz érdemes próbálkozni, amikor korán megy le a nap, ugyanis a park kapui délután ötkor záródnak, kellemes fényviszonyok pedig természetesen csak naplemente környékén vannak.  Igazán kár, mert szuper helynek tűnik. A közepén egy óriási kilátó található, ahova akár napelemmel működtetett lifttel is felmehetünk. A legfelső szintről jól belátható a környék, a tó és a körülötte elterülő préri is. Rengeteg madár tanyázott most is a vízen és állítólag itt is élnek aligátorok, habár mi eggyel sem találkoztunk. A prérin gyakran áll a víz nagyobb esőzések után, ezért ilyenkor csak egy fából készített, némileg a talaj szintje fölé emelt ösvényen lehet megközelíteni. Nagyon praktikus. Annak ellenére, hogy a sheldon-tavi természetfotós terveimet el kell halasztani, nagyon élveztük a kirándulást ebben a parkban is.

Halloween 2016

Október 31. Halloween napja. Ilyenkor az amerikaiak már hetekkel korábban feldíszítik a házukat, vagy a lakásukat, sőt még a munkahelyüket is és így készülnek a szellemek érkezésére. Most először, amióta az USA-ban vagyunk, mi is fellógattunk néhány denevért a konyhaajtóra, valamint apró tökmatricákkal díszítettük az ajtófélfát. Mindezeken túl, egy kivájt tök formájú mécsestartóval és alkalomhoz illő sütivel igyekeztünk fokozni az ünnepi hangulatot. Az otthoni visszafogott ünneplés mellett a munkahelyen már sokkal látványosabban készültünk a Halloweenre és komoly dekorációkat készítettünk a laborok és az irodák ajtóira. Beöltözős buliba most nem mentünk, de azért otthonra vettünk egy csomó csokit, hogy ha jönnek a szörnyeknek öltözött gyerekek, akkor elkerüljük a csínytevéseiket.

Európai élelmiszerbolt Houstonban

Az USA-ban sokfelé lehet kapni európai élelmiszereket, így többnyire nem okoz gondot a magyaros ételek elkészítése. Syracuse-ban például volt egy kis orosz üzlet, ahol még magyar termékeket is árultak, valamint túrót és egyéb olyan dolgokat, amiket az amerikaiak általában nem nagyon vesznek. Sajnos azonban Hawaiin semmiféle lehetőségünk nem volt magyar, vagy bármilyen európai specialitáshoz hozzájutni, ezért nagyon megörültünk, amikor felfedeztük, hogy Houstonban van egy élelmiszerbolt, ahol mindenféle európai dolgot lehet kapni. Négy és fél év után így végre újra ettünk túrót és a Milka csokinak is nagyon megörültünk, mert Amerikában általában azt sem árulnak. Az igazi meglepetést viszont a magyar részleg okozta, ahol szinte minden megtalálható, amire szükségünk van: Pick szalámi, Gyulai kolbász, piros arany és egyéb speciális magyar fűszerek. Ki tudja, talán még szaloncukor is lesz, ahogy a Karácsony közeleg...

Filmajánló: Harley és a Davidson fiúk

A Harley-Davidson név mindenki számára ismerős, hiszen Amerika legismertebb motorkerékpár gyártójáról van szó, azt viszont talán kevesen tudják, hogy hogyan is jött létre ez a legendás márka. Ebben a három részes minisorozatban a H-D megalakulásának históriáját ismerhetjük meg. A történet nem is lehetne amerikaibb: három nagyot álmodó kölyök, a zseniális mérnök, William Harley, a vállalkozó, Arthur Davidson és a vakmerő motoros, Walter Davidson 1903-ban Milwaukee-ban mindenüket felteszik, hogy egy fészerből indulva legyőzzék a többi motorgyártót, köztük a nagy rivális Indiant. Mindhármukat más ambíció hajtotta és számtalan nehézségen kellett magukat keresztülverekedni. A halálos motorversenyek, a világháborúk, a gazdasági válság és a kegyetlen vetélytársakkal való küzdelem során számos morális kérdéssel is szembe kellett nézniük. A végeredmény persze ismert, a többi motorgyártó mára mind megszűnt, a H-D pedig az egyik legismertebb motoros márka lett. A három részes film ennek a krónikáját meséli el, mégpedig rendkívül izgalmas formában. Kiváló karakterekkel és látványos képi világgal repít vissza a huszadik század első éveibe, ahol bepillantást kapunk nem csak a motorkészítés és a korabeli üzletvezetés titkaiba, hanem a kor társadalmába is. Magyar nyelvű előzetes itt, interjú a producerrel pedig itt található.

Kirándulás a Brazos Bendben

Természetfotós útjain Gábor már többször is járt a Brazos Bend Állami Parkban, a hétvégén pedig együtt is kirándultunk egyet az aligátorok birodalmában. Meglepő módon, eléggé lehűlt a levegő a két héttel korábbi kánikulához képest, amikor a Houston-tónál jártunk, így most a túrázás is nagyon kellemes volt. A park látogatottságán is meglátszott, hogy már nincs túl meleg, elég sokan voltak ugyanis a Brazosban. A helyszín valóban nagyon szuper. Rengeteg aligátort láttunk, igaz, csak a vízben, a sok ember miatt a partra ezúttal nem jöttek ki az állatok, de így is jó volt megfigyelni őket.

Brazos Bend State Park

Lassan itt is kezd beállni az életünk a normális irányba, ezért végre elkezdtem felfedezni a környéket, hogy természetfotós helyszíneket keressek. A megfigyeléseim és némi internetes kutakodás után úgy döntöttem, hogy először a Brazos Bend Állami Parkba megyek (térkép). Az állami parkok hasonló természetvédelmi területek, mint a nemzeti parkok, csak nem országos hatáskörbe tartoznak, hanem az adott állam védelme alatt állnak. A Brazos Bend autóval körülbelül 40-45 percre van Houstontól. Igazi szubtrópusi vadon ez a hely, némi prérivel és változatos mocsárvilággal, ami gazdag madárfaunának ad otthont. A fő látványosságot azonban a mocsarakban élő aligátorok jelentik. A Mississippi aligátor Amerika délkeleti felén őshonos Floridától Texasig. A legnagyobb állománya a floridai Everglades Nemzeti Parkban található, ahol korábban mi is találkoztunk vele. Itt a környéken is több helyen előfordul, de a Brazos Bendben él a legtöbb aligátor. Többnyire a vízben tartózkodnak, ahonnan csak a szemük és az orruk látszik ki miközben a főleg madarakból álló zsákmányukra lesnek. Néha azonban kimásznak a partra is, hogy egy kicsit sütkérezzenek a napon. Habár oda kell rájuk figyelni, a közhiedelemmel ellentétben nem olyan veszélyesek ezek az állatok, még a 4 méteres óriások is elmenekülnek, ha az ember közelít feléjük. A fotózásuk azonban nagy élmény és számtalan kihívást rejt magában. Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy a Brazos Bend az egyik kedvenc természetfotós helyszínem lesz a környéken.

Saltgrass Steak House - Ízig-vérig texasi

Néhány napja kipróbáltunk egy igazi texasi éttermet, a Saltgrass Steak House-t. A mottójuk: Texas to the bone, ami szó szerint azt jelenti: Csontig texasi, de talán nevezzük inkább úgy, hogy Ízig-vérig texasi. Hogy ez mit jelent? Valószínűleg azt, hogy a texasiak szerint egy jó steakhez a következőkre van szükség: texasi marha, texasi fa(szén), texasi fűszerek, texasi levegő és persze texasi mentalitás. Úgy is szokták mondani, hogy jó steaket csak Texasban lehet enni, bárhol máshol csak gyenge utánzatok léteznek. Ha rövidre akarnánk zárni, akkor csak annyit írnánk, hogy valóban itt ettük életünk legjobb steakjét, merthogy tényleg igaz, hogy sosem ettünk még ennél jobbat. Hogy mitől olyan különleges a texasi steak, arra többféle magyarázat is van. A legvalószínűbb ok az lehet, hogy állítólag a texasi marha húsa finomabb, mint a máshol nevelt marháké, köszönhetően a gazdag texasi fűnek. Különösen igaz ez, ha az állatokat a tengerparti sós füvön (saltgrass) legeltették, aminek az ásványianyag-tartalma rendkívül magas. Ez a hagyomány még az 1800-as évekből ered, amikor a marhapásztorok telente lehajtották a híres texasi hosszúszarvút (Texas longhorn) a Mexikói-öböl partvidékére, hogy ott legelhessenek a saltgrasson, mielőtt északra hajtva, eladták őket. A Saltgrass Steak House igyekszik őrizni a hagyományt és csak a legmagasabb minőségű marhaszeleteket szolgálják fel, amit a saját speciális fűszer-keverékükkel ízesítenek és nem okoznak csalódást még a legnagyobb ínyenceknek sem. Aki esetleg nem szeretné a steaket (az minek megy steak house-ba? ☺), találhat magának mást is az étlapon. Mivel ez az étterem alig pár percre van a lakásunktól, valószínűleg vissza fogunk még jönni.

Houston-tavi vadon

Az elmúlt hétvégén együtt visszamentünk a Lake Houston Wilderness Parkba (térkép), ahol korábban a dzsipes videót készítettem. A park egy sűrű erdős területen fekszik, gazdagon behálózva köves utakkal és erdei túraösvényekkel. A közepén egy kis tó is található, a nevét viszont nem erről a tavacskáról, hanem a délre elterülő Houston-tóról kapta. Korábban cserkészlányok használták kempingezésre a helyszínt, a szépen felújított kabinokat azonban ma már bárki kibérelheti. Hétvége lévén, arra számítottunk, hogy tömeg lesz itt, hiszen ez a park talán a Houstonhoz legközelebbi igazi vadon, ezért aztán nagyon meglepődtünk, hogy rajtunk kívül szinte senki sem volt itt. Gyorsan be is vetettük magunkat az erdőbe, aztán öt perc séta után rájöttünk, hogy a rutinos texasiak szeptemberben még nyilván nem túráznak, hiszen a 35 fokos kánikulában még az árnyékos erdő sem nyújt lehűlést. Mi sem mentünk messzire, inkább leültünk egy padra a tó mellett és élveztük a tájat és a nyugalmat.

Erdei dzsipezés

A múlt héten megkaptuk a végleges rendszámot a Jeep-re. Amerikában ugyanis a legtöbb államban a rendszám nem a kocsihoz tartozik, hanem a tulajdonoshoz. Ha valaki eladja az autóját, akkor a rendszámot viheti tovább az új kocsijára. Nekünk nyilvánvalóan nem volt még texasi rendszámunk, ezért teljesen újat kaptunk. Az autó regisztrációja és a rendszám kiállítása azonban beletelt néhány hétbe, addig csak egy ideiglenes rendszám volt a kocsi hátulján. A másik újdonság, hogy vettünk a Jeepre terepgumikat, mégpedig Goodyear Wrangler típusúakat. Ez valójában egyfajta átmeneti gumi az aszfaltgumik és a hatalmas bütykökkel rendelkező igazi off-road gumik között. A speciális kialakítás miatt aszfalton sem ráz és nem is zajos, ugyanakkor viszont alkalmas arra, hogy a laza talajon is megkapaszkodjon. A gyár olyanoknak ajánlja, akik nagyrészt aszfalton közlekednek és csak néha mennek földutakra, tehát nekünk pont ideális. A héten gyorsan ki is vittem a Jeepet egy közeli erdőbe, amiről egy rövid videót is készítettem:

Hurrá, megérkeztek a cuccaink!

Másfél hónap után végre megérkeztek a dobozaink Texasba. Eredetileg 3-4 hetes szállítási időt ígért a költöztető cég, ami normálisnak is tűnt, hiszen azt gondoltuk, hogy végig hajón jönnek a Panama-csatornán keresztül. Kiderült azonban, hogy csak Los Angelesig hajóztak a cuccaink, onnan vonattal, vagy teherautóval hozták őket Houstonba. Ennek fényében különösen meglepő, hogy ilyen sokáig tartott, főleg, mivel LA-be már három hete megérkeztek. Az biztos, hogy nem sokat gyorsított a procedúrán, hogy három különböző cégen is keresztülmentek a dobozaink, volt egy, amelyik Hawaiin felpakolta őket a hajóra, egy másik, amelyik LA-ben átrakta őket a szárazföldi szállítóeszközre és egy, ami Houstonban kiszállította a Meyer Oaks-ba. A lényeg azonban, hogy itt vannak hiánytalanul, így amint kipakolunk, végre otthonosabban érezhetjük magunkat az új lakásunkban is.

A cuccaink összepakolva Hawaiin

Viszik a dobozokat a hawaii költöztetők

Röpke másfél hónap után megérkeztek Houstonba

Már csak a kipakolásra várnak az új lakásunkban