Repülni nem igazán szeretünk, autózni viszont annál inkább, ezért Svájcból a bérelt kocsival mentünk Magyarországra. Pontosabban Bécsben adtuk le a járgányt, ahol a család várt, így onnan már velük mentünk haza. Két hetet töltöttünk otthon, a program pedig szokás szerint most is sűrű volt. Igyekeztünk a családjaink és a barátaink többségével is találkozni, sőt még némi kirándulásra is volt időnk. Elmentünk például Tihanyba. A Balaton mint mindig, most is nagyon szép volt. Én Sopronba is elautóztam, ahol 25 éves osztálytalálkozónk volt az Erdészeti és Faipari Szakközépiskolában. Másnap betértem a Fertő-Hanság Nemzeti Parkba, ahova soproni diákként rendszeresen jártam madarászni és a természetfotós szárnyaimat próbálgatni. Bár ügyesen helyezkedve és célozva most is sikerült pár hangulatos képet készítenem, ami a park régi emlékét idézte, de sajnos a kedvenc helyszíneim nagy része mára megszűnt. Debrecen felé haladva szokás szerint megálltunk a Hortobágyi Nemzeti Parkban is, ami szerencsére még ugyanolyan remek helynek tűnik, mint mindig. A sors úgy hozta, hogy a huszadik házassági évfordulónkat éppen Debrecenben töltöttük, ezért úgy döntöttünk, hogy az ünneplés jegyében az egyik kedvenc esküvői fotónkat megismételjük az Egyetem Főépületénél. Az otthon töltött két hét ezúttal is fárasztó volt, de összességében most is jól éreztük magunkat.
2023. október 8., vasárnap
2023. október 4., szerda
Svájc
Szeptember elején egy pár napot Svájcban töltöttünk. Gabi egy kétnapos konferencián vett részt Zürichben, én pedig addig természetfotóztam a Berni-Alpokban, majd két napot együtt is eltöltöttünk az Alpok egy másik régiójában. Zürichbe érkezve autót béreltünk és egy kicsit megnéztük a várost. Őszintén megvallva, a nagyvárosok nem igazán a mi világunk, így túl sok időt nem is pazaroltunk rá. Bevásároltunk néhányat a híres svájci csokikból és egy remek étteremben kipróbáltuk a helyi gasztronómiát is (sült borjúkolbász, hagymás szósszal és sült reszelt krumplival), majd nyugovóra tértünk a hosszú és fárasztó repülőutat követően.
Amíg Gabi a konferencián szívta magába a tudást, addig én elautóztam a Niederhornra (térkép), hogy kőszáli kecskéket fotózzak. Az út kifejezetten szép volt, a vidéki Svájc már sokkal inkább nekünk való térség. Gyönyörű kisvárosokon keresztül értem Beatenbergbe, ahonnan gondolával mentem fel a Niederhorn csúcsára. A közel 2000 méteres hegyről indulva aztán egy csodás hegygerincen sétálgattam a kecskék után kutatva. A kőszáli kecske (Capra ibex) kiváló hegymászó és az Alpok magasabb régióiban él. Jó pár kilométert gyalogoltam a gerincen és élveztem a gyönyörű kilátást az Alpok magas hegycsúcsaira. Az egyik oldalon egy mély völgyben néhány magányos házikó állt, a másikon két tó és a közöttük lévő város, Interlaken helyezkedett el. A település fölé magasodva tornyosult a svájci Alpok egyik legszebb régiója olyan 4000 körüli hófödte hegycsúcsokkal, mint az Eiger, a Mönch és a Jungfrau, amely 4158 méteres magasságával a régió legnagyobb csúcsa. Nagyon jól éreztem itt magam, amit csak fokozott, amikor rátaláltam a meglepően meleg időjárás miatt a hegygerinc árnyékos oldalán hűsölő kőszáli kecskékre. Egy darabig csak figyeltem a pihengető és kérődző állatokat, majd amikor délután négy körül kijöttek a tisztásra legelészni, végre fotózni is tudtam őket. Nagy szarvú bakkal sajnos nem találkoztam, de a csoportban lévő aranyos kecskegidák látványa kárpótolt. Jó alaposan körbefotóztam az érdekes patásokat és úgy döntöttem, hogy a következő "munkanapot" is közöttük töltöm, így végül lett egy komplett galériám a kőszáli kecskékről.
A kétnapos konferencia után
elhagytuk Zürichet és átmentünk az Engadin régióba. A híres síparadicsomban, St
Moritzban szálltunk meg, az 1928-as és az 1948-as téli olimpiák helyszínén. Az
alpesi városka azonban nyár végén is nyüzsgött. Először Pontresinába mentünk,
ahol abban reménykedtem, hogy Gabival közösen is látunk majd kőszáli kecskéket.
Nem volt azonban szerencsénk, de így is kirándultunk egy jót a környéken.
Sífelvonóval mentünk fel az Alp Languardra (térkép). A libegő 2326 méteren tett
ki minket, ahonnan még jókora túrát tettünk meg az Alpokban. 2732 méter volt a
legamagasabb pont, ahova eljutottunk. Innen egy nagy kitérővel tértünk vissza a
libegőhöz és összesen 14 kilométert gyalogoltunk a hegyen a kecskék látványában
reménykedve. Helyenként kifejezetten nehéz terepen haladtunk és volt, hogy
szédítő mélység tátongott a túraútvonal alatt. Néhány mormotán kívül azonban nem
láttunk más vadállatot a hosszú túra során. Szerencsére emberrel is alig
találkoztunk, így szinte magunkban élvezhettük a hegyet. A látvány pedig csodás volt, a Piz Bernina 4049 méteres hófödte csúcsát szinte mindenhonnan láttuk, kellően magasra érve pedig az alatta található Morteratsch-gleccser is feltűnt. Sajnos a klímaváltozás miatt évről-évre egyre kevesebb marad az Alpok gleccsereiből.
A negyedik svájci napunkat az ország egyetlen nemzeti parkjában, a Svájci Nemzeti Parkban (térkép) töltöttük. Több túrát is beterveztünk a csodás hegyen, ám a továbbra is szokatlanul nagy meleg miatt néhányról le kellett mondanunk. Így is sikerült több, mint 10 kilométert túráznunk, ezért nincs okunk panaszra, sokat láttunk a nemzeti parkból. Sajnos azonban itt sem találkoztunk kőszáli kecskékkel, így a nap fénypontjait két mormotatelep felfedezése adta. Mindkét helyen láttunk is néhány alpesi rágcsálót, bár a nagy fűben nem volt könnyű képeket készíteni róluk. Svájcot végül nagyon kellemes élményekkel gazdagodva hagytuk el. Ezután pedig vártak ránk a magyarországi kalandok, amelyekről majd a legközelebbi bejegyzésben számolunk be.
2023. szeptember 30., szombat
Amerikaiak lettünk
Büszkén jelentjük, hogy a héten amerikai állampolgárok lettünk. Sok-sok év munkája van ebben a hatalmas teljesítményben és rendkívül boldogok vagyunk, hogy ennek a gyönyörű országnak is a polgárai lehetünk. Amerika a szabadság földje, valamint a lehetőségek hazája és ahogyan az elnöktől kapott üdvözlőlevélben áll: "A nemzetünk megalapítása óta, ezt az eszmét a hozzátok hasonló bevándorlók gondozzák, gazdagítják és fejlesztik. Megtiszteltetés, hogy amerikai honfitársaimként üdvözölhetlek benneteket a nagyszerű bevándorló nemzetünk részeként."
Amerikainak lenni hatalmas megtiszteltetés és persze felelősség is. Most már részt vehetünk a demokratikus folyamatokban, szavazhatunk, sőt akár indulhatunk is politikai pozíciókért (az elnökség kivételével, amire csak született amerikaiaknak van joguk). Ha pedig az esküdtszékbe választanak, akkor részt kell vennünk a bíróság munkájában, sőt fogadalmat tettünk arra is, hogy ha kell, akkor fegyvert fogunk az Amerikai Egyesült Államok védelmében. Amerika fiatal országnak számít, ugyanakkor a legöregebb demokratikus nemzet a Földön. Az alkotmánya több, mint 200 éves és az ország felépítéséből adódóan talán a bolygó legerősebb alaptörvénye, amelynek védelme minden amerikai legfontosabb feladata.
Hosszú volt az út, amíg ide elértünk és persze szokás szerint, nem éppen egyenes. Eredetileg csupán 1-2 évre terveztünk az USA-ban maradni, de idővel megszerettük ezt az országot és igyekeztünk keresni a lehetőséget a maradásra. A törvényes út nem könnyű, de mi mindig ezt a csapást jártuk. A tartós letelepédesre nekünk a legnehezebb mód jutott, de óriási kitartással és hatalmas munkával ezt az akadályt is leküzdöttük, amikor megszereztük a zöldkártyát. Ezután öt évnek kellett eltelnie, mielőtt az amerikai állampolgárságra jelentkezhettünk. Amikor aztán augusztusban sikeresen letettük az állampolgársági vizsgát, már csak az ünnepélyes eskütétel maradt, amire a héten került sor, így mostantól az Egyesült Államok teljes jogú állampolgárai vagyunk. Az eskütétel után stílszerűen hamburgerrel ünnepeltünk, a hétvégén pedig remek hotdogot készítettünk és speciális tortát is rendeltünk eme különleges alkalomra.
2023. augusztus 19., szombat
Kirándulás a Green Lakesnél
Syracuse mintegy öt órányi autózásra van tőlünk, így a Def Leppard (és társai) koncertre tulajdonképpen az egész hétvégénk elment. Hogy azonban ne csak autózásból és rock and rollból álljon a hétvége, a koncert másnapján még meglátogattuk a kedvenc tavunkat is a környéken, mielőtt visszaindultunk volna, pont úgy, mint tavaly. A zöld tavairól híres Green Lakes Park most is gyönyörű volt, így a körbesétálása után kellemesen feltöltődve indultunk haza.
2023. augusztus 18., péntek
Def Leppard, Mötley Crüe és Alice Cooper koncert
Ismét koncerten voltunk és ismét Syracuse-ban, ahol legutóbb tavaly nyáron jártunk, mégpedig Paul McCartney fellépésén. Ezúttal a Def Leppard miatt mentünk, hogy élőben láthassuk és hallhassuk a 80-as és korai 90-es évek egyik legsikeresebb zenekarát. A brit rockbanda azonban nem egyedül lépett fel, hiszen jelenleg éppen az amerikai Mötley Crüe-vel járják a világot, akikkel néhány hónapja Budapesten is felléptek. A világjáró koncertturné amerikai szakasza éppen Syracuse-ban kezdődött és nagy örömünkre Alice Cooper is csatlakozott hozzájuk, aki gyerekkorunk egyik kedvence volt. A maratoni koncertet a 75 éves Alice Cooper kezdte, aki azonban pont olyan energikusnak tűnt most is, mint a régi videóklipjeiben és szenzációs showt adott a még világosban megtartott koncertjén. Természetesen a 16 számból álló szett során eljátszották a banda legnagyobb slágereit, mint az I'm Eighteen, a Feed My Frankestein és persze a leghíresebbet, a Poisont, majd a '72-es Electeddel zárták az egy órás műsort.
Fél órányi átszerelés után aztán jött a Mötley Crüe, akik nagy lendülettel adtak egy elég közepes műsort. A látvánnyal és a hangulattal nem volt gond, de Vince Neil hangja néha jobban hasonlított egy visító malacéra, mint egy rockbanda énekesére, a botrányairól híres Tommy Lee pedig pont olyan barom volt, mint amilyennek gondoltuk. Ha a hangosítás egy kicsit jobb lett volna, akkor biztosan jobban élveztük volna a Crüe-t. Így sem volt kifejezetten rossz, csak lehetett volna jobb is. A másfél óra alatt 15 dalt adtak elő, köztük olyan jól ismert számokat, mint a Wild Side, a Shout at the Devil, a Too Fast for Love, a Home Sweet Home, a Girls, Girls, Girls és persze zárásként az elmaradhatatlan Kickstart My Heart. A teljes setlist itt található.
A Crüe után újabb fél órányi
átalakítás jött, majd megérkezett az est fő attrakciója, a Def Leppard. A
zenekar 1977-ben alkult és a kezdeti évek heavy metalos útkeresése után végül a
lágyabb és populárisabb rock irányába mozdultak el. Ez a váltás pedig a 80-as
évek egyik legsikeresebb rockbandájává tette őket. A banda 84-ben a legnehezebb
kihívás elé került, amikor a dobos, Rick Allen egy autóbalesetben elvesztette a
bal karját. Pár hónap alatt azonban emberfeletti akaraterővel megtanult egy kézzel és
aktív lábmunkával is dobolni egy speciális, sok pedállal felszerelt
elektronikus dobon. '87-ben aztán kiadták a legsikeresebb, Hysteria című
lemezüket. A banda sikerét jelzi, hogy a koncerten előadott műsor szinte minden
száma világslágernek számít, így amolyan best of koncertnek is elment, ami pont
nekünk való volt. Joe Elliottnak ráadásul még mindig van hangja és szerencsére énekelni
is tud. Az alábbi videó alapján ők is élvezték a showt.
Olyan dalokat adtak elő, mint a Let's Get Rocked, az Animal, a Foolin', az Armageddon It, a Love Bites, a Bringin' On the Heartbreak, a Hysteria, a Pour Some Sugar on Me, a Rock of Ages, vagy remek záródarabként a Photograph. Már csak miattuk megérte ennyit utazni.






















































