Északi Road Trip 2. - Smokies Nemzeti Park

Az északi road tripünk során az esküvőn és a meglátogatott államok sajátos hangulatának átélésén túl szerettünk volna egy különleges természeti kiránduláson is részt venni. A választásunk a Great Smoky Mountains Nemzeti Parkra esett (térkép). Ez a negyedik amerikai nemzeti park, amit láttunk, korábban már jártunk az Evergladesben, a Sequoiaban és a Yosemite-ben. A Smokies a leglátogatottab nemzeti park az USA-ban, amit részben annak köszönhet, hogy Amerika egyik legsűrűbben lakott vidékén található, így sokak számára ez a legkönnyebben elérhető park. Ez persze önmagában még nem lenne elég a népszerűséghez, a hely azonban valóban nagyszerű. A Smokies a Cherokee indiánok földjén található Tennessee és Észak-Karolina határán. A neve füstös hegyet jelent, ami a völgyekben gyakran megjelenő sűrű ködre utal. Ez a köd a dús növényzet párologtatása során jön létre és a kék ég reflexiója miatt általában gyönyörű kékes színű. A nemzeti park másik fő nevezetessége az a közel kétezres fekete medve populáció, amely ezekben a hegyekben él. Szerencsések vagyunk, mert ugyan csak egyetlen napot töltöttünk itt, mégis sikerült mindkét látványosságot megfigyelni.

Napfelkelte a Smokiesban a híres kék "füsttel"

Ahogyan az előző bejegyzésben is írtuk, vasárnap egész napos autózás után értünk a Smokies lábához. Mi a Tennessee oldalon jártunk, mert alapos utánajárás után megtudtuk, hogy itt nagyobb esély van medvékkel is találkozni. Kelet Tennessee egyébként nagyon szép hely, az egész road trip során itt éreztük magunkat a legjobban. Ezt csak fokozta a hegy lábánál lévő, előre lefoglalt szállásunk is, ami talán a legjobb szállás volt az eddigi amerikai utazásaink alatt. Egy kis városban, Townsendben található, alig néhány mérföldre a nemzeti parktól. A város is rendkívül hangulatos volt, a Yosemite melletti Mariposára emlékeztetett. A motel parkolójából nagyszerű kilátás nyílt a hegyre, a környéken pedig remek éttermek és cukrászdák találhatóak gyalogos közelségben. A szemben lévő steak house-t ki is próbáltuk és remek vacsorát kaptunk, egy szendvicsbárból pedig vettünk kaját másnapra is, mert a korai indulás miatt a motel reggelijét ki kellett hagynunk, viszont nem akartunk egész délelőtt éhezni.

Útban Townsend felé, a háttérben a Smokies csúcsai

Utcakép Townsendben

A szállásunk a Smokies lábánál

Egy kiváló Steak House

Nagy Füstös-hegység Nemzeti Park

Hétfő reggel pirkadatkor keltünk és a motel parkolójából sikerült megfigyelni a híres kék ködöt. Összepakolás után aztán gyorsan elindultunk a park irányába. A nevezetes Cades Cove volt az úticélunk, ami egy völgyben lévő méretes tisztás. Az erdő és a mező határán egy 11 mérföldes út vezet körbe, amelyen végigautózva kiváló lehetőség nyílik a táj és a helyi élővilág megfigyelésére. Több helyen félre lehet állni és akár kisebb-nagyobb túrákat is tehetünk az erdőben. Néhány helyen pedig kavicsos úton van lehetőség kitérőket tenni és itt egy kicsit távolabb kerülhetünk a látogatók tömegétől is. Mivel mi elég korán jöttünk, így az első körben még nem volt igazi sokadalom, de annyira tetszett a hely, hogy még egyszer körbementünk és 10-11 óra körül már szó szerint dugó volt az úton. Persze még így is megérte, mert a Smokies valóban szuper hely, de azért jó, hogy előtte már nyugodtabban is bejártuk a vidéket.

A nemzeti parkban leggyakrabban szarvasokkal lehet találkozni, amik általában nem félnek annyira az embertől, mint az európai rokonaik. A kocsi ablakából fotózva előfordult, hogy olyan közel jött az állat, hogy már nem fért bele a képbe, így "csak" közeli portrékat volt lehetőségem "lőni" róla. Az út legnagyobb élménye természetesen a medvékkel való találkozás volt. A legtöbben emiatt jönnek a Smokiesba, de sokaknak többszöri próbálkozásra sem adatik meg, hogy vadon élő medvét lássanak. Mi azonban az első körünk során belebotlottunk egy anyamedvébe és a három bocsába. A felfedezés nem a mi érdemünk volt, mi már akkor értünk a helyszínre, amikor autók tömege állt az út mentén. Nagy nehezen mi is félreálltunk és beálltunk a csődületbe, hogy megpillantsuk a magas fűben a medvéket. Nem is kellett sokat várni, mert szerencsére az anyamedve egy alacsonyabb füves részre vezette a kicsiket, így néhány percen keresztül viszonylag közelről, mintegy 15-20 méterről élvezhettük a vadállatok látványát. Talán mondanom sem kell, hogy a Smokiesban ismét felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk, amiket reményeink szerint egyszer még újra átélhetünk itt a "füstös" hegyen.

Északi Road Trip 1. - Esküvő Ohioban

Az egyik volt Syracuse-i munkatársam, John június 10-én megnősült. Az esküvőre mi is hivatalosak voltunk és mivel a szertartás Ohioban, a Kelleys Islanden volt, ami a kanadai határ mentén van, ezért úgy döntöttünk, hogy egy road tripet kerekítünk az esemény köré. Jó előre felkészültünk, pogácsát sütöttünk az útra, valamint autót béreltünk (Ford Focus), mert nem akartunk egy hét alatt ennyit belehajtani a saját kocsinkba.

Csütörtök reggel indultunk és az út odáig két napig tartott. Az első napon Texast elhagyva Arkansason át Tennessee államig jutottunk. Estére értünk Memphisbe, így már nem volt időnk megnézni Elvis házát, de azért miután nagy nehezen rábukkantunk, egy képet készítettünk a bejáratnál, majd mentünk tovább Nashville, a country zene fővárosa felé, ahol azonban sajnos még egy kép erejéig sem volt időnk megállni. Az út eme szakaszára nem volt szállásfoglalásunk, egy út menti motelben töltöttük az első éjszakát. Másnap aztán északnak vettük az irányt és Kentucky után el is értünk Ohioba. Szinte minden államba belépve lehetőség van egy üdvözlőcenterbe betérni, ahol rengeteg információ szerezhető be az adott államról és a legtöbb helyen még ingyen kávé is várja az utazókat. Korábbi utazásaink során vagy nem voltak ilyenek, vagy csak nem tűntek fel, de most nagyon tetszettek ezek az állomások, az ember rögtön átérezhette az új állam hangulatát, mert bár az Egyesült Államok egyetlen ország, de minden államnak megvannak a maga sajátosságai.

Elvis házánál - Memphis, Tennessee

Nashville, Tennessee

A kilenc állam, amit érintettünk az út során

Az út Sandusky-ig, az Erie-tó partján található északi állomásunkig nagyon kellemes és változatos volt. A rendkívül felelőtlenül és önzőn vezető kamionosok ugyan sok helyen rontottak az élményen, de többnyire szép helyeken jártunk és nagyon élveztük a road tripet. Sanduskyban volt előre foglalt szállásunk, mégpedig a kedvenc hálózatunk egyik tagjában, ahol a korábban összegyűjtött hűségpontjaink egy részét felhasználva féláron töltöttünk két éjszakát. Szombat reggel még gyorsan elmentem egy fodrászhoz kivasaltatni a hajamat, majd átkompoztunk a Kelleys Islandre. A sziget nem meglepő módon egy másik nagy-tavi helyre, az Ontárió-tónál lévő Ezer-szigetek vidékére hasonlított és nagyon kellemes hétvégi kirándulóhelynek tűnt. John párja, Shannon és családja sok időt tölt itt, ezért is választották ezt a gyönyörű helyet az esküvőre. A sziget nem túl nagy és sokan nem is hozzák át ide az autójukat, hanem golfkocsit bérelnek, hogy azzal járják be a környéket. Mi kocsival nagyjából fél óra alatt eljutottunk minden helyszínre, ahová út vezet, szóval tényleg nem valami nagy, viszont igencsak hangulatos hely. Az esküvő nagyon jó volt, Shannon is szimpatikus és jó volt újra találkozni Johnnal is, kár viszont, hogy a Syracuse-i csapatból más nem tudott eljönni. Az amerikai esküvőkön nem szokás a hajnalig tartó mulatozás, a lakodalom este kilenckor véget ért, így még időben vissza tudtunk kompozni és alaposan kipihenni magunkat az út további részére.

Valahol Kentuckyban

A szállásunk Sanduskyban, Ohioban

A komp

Kelleys Island, Ohio

Kelleys Island partja, a távolban a Mainland

Tipikus utcakép Kelleys Islanden

Shannon és John

Az ifjú párral

Selfie a Kelleys Islanden

Vasárnap reggel már indultunk is tovább a road tripünk másik fő állomása felé, a Great Smoky Mountains Nemzeti Parkba, Tennessee-be. Az itt szerzett élményeinkről majd Gábor egy külön posztban fog beszámolni. A Smokies (ahogyan a helyiek hívják) után éppen csak érintettük Georgia államot, majd Alabama után értünk Mississippibe. Itt szintén nem volt foglalásunk és nem is volt egyszerű szállást találni. Órákig mentünk a sötétben szinte teljesen egyedül az úton. Olyan tipikus horrofilmes hangulata volt ennek a szakasznak, szinte már vártuk, hogy a fák közül kilép valaki egy baltával, vagy láncfűrésszel, hogy a maradványaink aztán örökre eltűnjenek az erdőben, amikor végre beértünk egy városba, ahol sikerült szállást is találni. ☺ Miután túléltük az éjszakát, egy gyors reggeli után indultunk tovább az utolsó nagy szakaszra, ahol a mocsaras Luisiana hídjain áthaladva egy hét után újra Texasba értünk. A road trip során nagyjából 4700 kilométert autóztunk, kilenc államot érintettünk Texast is beleszámítva és rengeteg új élménnyel gazdagodtunk. Ismét megállapithattuk, hogy az USA rendkívül sokszínű ország, ahol a látnivalókból sosem lehet kifogyni.

Kelet Tennessee-ben

A Smokies lábánál

A Louisiana-i mocsárban

Újra Texasban

Jimmy John's

Köztudomású, hogy Amerikában nagy hagyománya van a gyorséttermeknek. A legtöbben ilyenkor hot-dogokra és burgerekre gondolnak, pedig a szendvicsek legalább olyan népszerűek, elég csak a Jóbarátok azon jelenetére gondolni, amikor Ross megőrül, mert valaki megette a szendvicsét, vagy amikor Joey az életét kockáztatja a világ legjobb szendvicse miatt.  Ennyit persze egy szendvics sem ér, de a nagy választékból azért akad néhány valóban kiváló szendvicsbár. A mi kedvencünk a Jimmy John's. Ezt a mára országos lánccá bővült szendvicsbárt 1983-ban alapította Jimmy John, aki a mai napig a tulajdonosa a 2500 étteremből álló Franchise-nak, amiből szokás szerint egy sem jutott Hawaiira, így az elmúlt években ezt is nélkülöznünk kellett. Az első kapcsolatunk a JJ-szal rögtön az USA-ba érkezésünk elején volt Gabi akkori munkahelyének a közelében. Annyira jó volt a benyomásunk róla, hogy az első héten aztán minden nap itt ettünk és ketten végigkóstoltuk szinte a teljes étlapot. Nem tudni, mi a titkuk, de az biztos, hogy kiváló alapanyagokból dolgoznak, a mindig friss hús és zöldség mellett a franciakenyér is tökletesen friss, hiszen mindig helyben sütik és legfeljebb négy órán belül felszolgálják. Az éttermek hangulatosak, a falakon vicces feliratok vannak, a szendvicsek pedig gyorsan elkészülnek és soha nem okoznak csalódást.

U2 koncert - ismét

Houston egyik legnagyobb előnye, hogy igazi zenei világváros és minden nagy zenekar megáll itt, amikor turnézik. Szerencsére a U2 sem hagyta ki Texas legnagyobb városát legújabb világjáró körútján. 2011-ben már voltunk egy U2 koncerten, igaz akkor Kanadáig "kellett" menni, hogy élőben is láthassuk őket. A mostani turné a The Joshua Tree című album 30 éves évfordulóját ünnepli. Ez valószínűleg a legismertebb U2 lemez, ami világsztárokká emelte az ír rockzenekar tagjait és történetesen az én kedvenc albumom is. Minden egyes dal igazi remekmű ezen a lemezen, nem véletlen, hogy az album elhozta a zenekarnak az első Grammy-díjat is 1988-ban. A Joshua Tree a U2 legamerikaibb műve, amit a banda korábbi amerikai turnékon szerzett tapasztalatai inspiráltak. Zeneileg sokkal összetettebb lett a lemez, mint a korábbi, főleg punk-rock műfajú anyagok. A stílusára leginkább az ír és az amerikai folk-zene volt hatással számos blues, country és gospel beütéssel. A szövegek az együttesre jellemzően politikai és társadalmi problémákat feszegetnek, amik többsége manapság aktuálisabb, mint valaha. Gyakran jelennek meg a dalszövegekben motívumként az amerikai táj változatos elemei is. Ilyen tipikusan amerikai természeti elem magának az albumnak a címe is, hiszen a Joshua Tree, azaz a Józsué-fa egy jukkaféle növény, ami az amerikai délnyugaton él. Ezután a hosszú bevezető után talán érthető, hogy miért Amerikában kezdte meg a U2 a lemez 30 éves ünneplését. A houstoni koncert a turné ötödik állomásaként a 72ezres NRG stadionban volt szerda este.

A koncert nem csak amiatt volt különleges, mert egy régi albumra épült, hanem azért is, mert ennek az albumnak az összes dalát eljátszották, mégpedig egymás után az eredeti sorrendben, így az olyanok, mint én, akik még az mp3 és a CD előtti időkben kazettán hallgatták rongyosra az albumot, vagy a szerencsésebbek esetleg bakeliten, azok pontosan tudták, hogy mikor melyik nóta következik. A koncert elején azonban volt egy három dalos bevezető, amit a közönség soraiba benyúló színpadrészen játszottak el. Ez a színpadi beugró egyébként az óriási színpadi kivetítőn megjelenő Józsué-fa árnyékát mintázta. A bevezetés a Joshua Tree előtti albumok legnagyobb slágereit tartalmazta, a Sunday Bloody Sunday-t, a New Year's Day-t és a Pride-ot. Ezt követően jött a Joshua Tree album teljes hosszában (a full set list itt elérhető), ami a U2 máig egyik legnagyobb slágerével, a Where the Streets Have No Name-mel kezdődött, majd a gospeles I Still Haven't Found What I'm Looking For következett, amit a With Or Without You követett. Az alábbi videóban ebből a három dalból látható néhány részlet. Igaz, a felvétel Seattle-ben készült, de egyelőre ez az egyetlen többé-kevésbé profi felvétel a turnéról és természetesen pont ugyanilyen volt itt is.

Ezek után aztán sorban elhangzott minden dal, köztük a szerintem két legjobb is, az album hetedik nótája, az In God's Country és az utolsó előtti, az Exit. Ezek a dalok mutatják be talán a legjobban az Edge-re jellemző egyedi gitárhangzást, ami miatt oly' sokan szeretjük a U2-t. Az Exit ráadásul véleményem szerint a koncert leglátványosabb száma volt.

Ahogyan korábban is említettem, a Joshua Tree minden dala zseniális, de érdemes még kiemelni a blues-os Trip Through Your Wires-t és a One Tree Hill-t. A fő műsort követően a rájátszásokban még olyan slágerek hangzottak el, mint a Beautiful Day és az Elevation, valamint a kihagyhatatlan One. A koncert zárásaként pedig egy vadonatúj nótát is eljátszottak, a The Little Things That Give You Away-t, ami sejteti, hogy az új album is remek lesz. A koncertlátvány ismét a U2-tól megszokott magas minőséget hozta. Különösen jól sikerültek Anton Corbijn kisfilmjei, amik egy 66 méter széles 8K felbontású kivetítőn futottak, ami a legnagyobb méretű és legnagyobb felbontású "TV", amit koncerten valaha felállítottak. A 2011-es show után is azt mondtuk, hogy a U2 az elképzelhető legjobb koncertélményt nyújtotta és ez most sincs másként, felejthetetlen élmény volt.

Pride (In the Name of Love)

With or Without You

Trip Through Your Wires

Elevation

Enchanted Rock State Natural Area

A múlt hétvégét a Texasi-dombvidéken töltöttük. A kirándulásunk fő célpontja az Enchanted Rock Állami Természetvédelmi Terület volt (térkép). Ahogyan már korábban is említettük, ez egy gyönyörű park, ami érthető módon nagyon népszerű kirándulóhely, emiatt pedig gyakran előfordul, hogy hétvégente a nagy tömeg miatt bezárják, amikor úgy ítélik meg, hogy több látogató már ártana a természetnek. Nagyon dícseretes hozzáállás, sok helyen tanulhatnának belőle. Éppen emiatt azonban, mi péntekre terveztük a park meglátogatását. A területen számos sziklaképződmény található, amelyek egy hatalmas föld alatti gránittömbnek a részei, ami legalább egymilliárd éves. A legmagasabb a névadó Enchanted Rock, ami 130 méterre emelkedik a talaj fölé. Mi is megmásztuk ezt a sziklát és közelről is láthattuk a hagymahéjhoz hasonló réteges szerkezetét. Amint ugyanis a szikla tetejéről lecsúsznak a nagyobb darabok, az óriási tömegtől megszabadulván a szikla kissé megemelkedik, amitől megreped és így újabb darabok válnak le róla. Ez a folyamat a mai napig tart. A repedéseknek recsegő-morgó hangja van, amit csak fokoz a hőmérséklet változás miatti tágulás-összehúzódás. Ennek köszönhetően évezredek óta különféle hiedelmek alakultak ki a sziklával kapcsolatban. A Tonkawa indiánok úgy hitték, hogy a szikla ezzel a hanggal próbálja elijeszteni a szellemeket. A Comanche-k szerint pedig a szikla szent átjárókapu volt a túlvilágra és ezért a szikla környékén állandóan kísertetekkel lehet találkozni. Manapság már csak kirándulók járnak a környéken, habár ki tudja, lehet, hogy engem is egy gonosz szellem gáncsolt el a túra elején, igaz, ez sem szegte kedvünket és csakazért is felmásztunk a sziklára. ☺ Mindenképpen megérte felmenni, a tetejéről ugyanis nagyszerű kilátás nyílik a Hill Country-ra. Ezt követően átsétáltunk a park másik felére a Moss-tó partjára, hogy innen nézzük meg, ahogyan a lemenő nap fénye vörösre festi a sziklát. A park valóban lenyűgöző látvány, több időt is el lehetne itt tölteni, de a hétvégi tömeghez nem volt kedvünk, ezért az alábbi videón ennek az egy délutánnak a rövid összefoglalója látható.

Egy hétvége a Texasi-dombvidéken

A Hill Country az egyik legszebb része Texas államnak. Régóta terveztük, hogy megnézzük és az elmúlt hétvégén rászántuk magunkat a viszonylag hosszú kirándulásra. Fredericksburgben volt a szállásunk, ami egy német kisváros Texas szívében és közel 400 kilométerre fekszik Houstontól (térkép). A város büszke a német kultúrájára, számos étterem, üzlet és sörfőzde is őrzi a német hagyományokat. Mi azonban elsősorban nem városnézés miatt mentünk a Texasi-dombvidékre, csak megszálltunk itt egy szokványos amerikai motelben, hogy innen kiindulva felfedezzük a környék természeti és történelmi értékeit.

Útunk fő célja az Enchanted Rock Állami Park volt. A természetvédelmi területet számos sziklaképződmény alkotja, melyeket megmászhatunk, vagy akár körbe is sétálhatunk. Ez a park Texas egyik igazi gyöngyszeme. Mi a legmagasabb pontjára másztunk fel, ami a névadó szikla teteje, majd átmentünk a park másik oldalára, hogy naplementében is lefényképezzük az Enchanted Rockot. Rengeteg képet készítettünk, amelyek bemutatása egy kölün posztot is megérdemel, ezért most csak egy kis ízelítő a park szépségeiből.

A parkban sajnos történt egy kis baleset is, Gábornak a túra legelején, tulajdonképpen még a parkolóban megrándult a bokája. Ennek ellenére megmásztuk a sziklát és utána még túráztunk is nagyjából 5 kilométert, de a hétvége további részében inkább úgy döntöttük, hogy kímélni próbáljuk a lábát. Emiatt a további túrás terveinket autós körútra cseréltük, amit azonban nem bántunk meg. A Hill Country nagyon szép hely, különösen tavasszal, amikor minden virágzik az utak mentén, így eléggé látványos autózásban volt részünk. Az autós nézelődésbe tökéletesen beleillett Lyndon B. Johnson rezidenciájának a megtekintése is. LBJ Kennedy alelnöke, volt, majd az elnök meggyilkolása után az USA elnöke lett. LBJ tősgyökeres texasi volt. A szülőháza és a végső nyughelye is megtekinthető a Lyndon B. Johnson Nemzeti Történelmi Parkban, ami tulajdonképpen az egykori elnöki Ranch. Ez a park csak autóval járható be. Minden nevezetesség előtt van egy parkoló, ahonnan csak néhány métert kell sétálni, hogy megnézhessük többek között a szülőházat, a családi temetőt, az alelnöksége, majd az elnöki ideje alatt is használt egyik repülőgépet és az úgynevezett Texasi Fehér Házat, ami az elnöki család otthona volt.

Összesen mintegy 1100 kilométert mentünk a hétvégén és mindent egybevéve, nagyon jól szórakoztunk a Texasi-dombvidéken.