Júliusi strandolások

A vermonti kirándulás kivételével minden júliusi szombaton lementünk a tengerpartra. Van ugyan közelebb is nyilvános strand, de a Hammonasset Beach a legszebb Connecticutben, így ebben a hónapban is mindig oda mentünk. Ez a legnagyobb tengerparti park az államban, amelynek három strandja is van. A július 4-ei hétvégén a korábban is kipróbált keleti részre mentünk, ahol elég sokan ünnepelték Amerika születésnapját.

 

 

A második hétvégén pedig megnéztük a park nyugati oldalát. Elég szeles idő volt, de ez nem tántorította el az embereket a tengeparti pihenéstől, habár a vízbe nem sokan merészkedtek be, csak hozzánk hasonlóan élvezték az óceán látványát és a kellemes levegőt.

A hónap utolsó szombatján végül kipróbáltuk a középső strandot is. Ez volt az eddigi legmelegebb hétvége, így a víz is viszonylag tűrhető volt és elég sokan fürödtek a Hawaiin megszokotthoz képest nekünk egy kicsit túl hűvös Atlanti-óceánban. A strand remek hangulata azonban ezúttal sem okozott csalódást és ha az időjárás engedi, talán augusztusban is eljövünk még ide.

Nyár a Green Mountainsben

A múlt szombaton elmentünk Vermontba és újra megnéztük a Green Mountain Nemzeti Erdőt. Látni akartuk nyáron is, amikor a nevéhez méltóan minden zöld a hegyen. Többnyire kisebb földutakon haladtunk, hogy elkerüljük az embereket és nagyon jól éreztük magunkat.

Strandolás a Hammonasset Beachen

A hétvégén ismét lementünk az óceán partjára. Ezúttal is a Hammonasset Beachet választottuk, most azonban nem kirándulni mentünk, hanem strandolni. Fürödni nem akartunk, mert a víz errefelé elég hideg, de nagyon élveztük a napsütést és az óceán látványa sem okozott csalódást.

Rachel Carson National Wildlife Refuge és Wells Reserve

A múlt szombatot egy érdekes tengerparti sós mocsaras területen töltöttük, amihez Connecticutet is beleszámítva négy államon át autóztunk. A célállomás ráadásul egy számunkra új állam volt, hiszen Maine-ben még nem jártunk korábban. Ez a hatodik New England-i állam és egyben az USA legkeletibb régiója. Érdekessége, hogy csupán egy amerikai állammal, New Hampshire-rel szomszédos, na meg természetesen Kanadával. Nekünk pedig Maine a 31-ik állam, ahol jártunk.

Maine főleg a sziklás tengerpartjairól és a hatalmas erdős területeiről ismert. A mi célunk azonban az állam legdélebbre fekvő tengerpartja volt, ahol egy nagyon érdekes élőhely, a sós tengerparti mocsár figyelhető meg. Itt az Atlanti-óceán gyakran elönti a területet, ezáltal pedig sós víz marad a mocsárvidéken, ami egyedi élővilágnak ad otthont. A terület nagy része természetvédelmi terület, amit a Rachel Carson Nemzeti Vadvilág Menedék és a Wells Természetvédelmi Terület (térkép) őriz. Először a vadvédelmi területet jártuk be. Itt egy erdei ösvényen túrázva ismerhetjük meg a helyszín élővilágát, és a számos erdei nyiladékon a sós mocsárra is ráláthatunk, helyenként pedig még az Atanti-óceán is feltűnik a távolban. A Wells Reserve a menedék szomszédságában található. A régi farmépületekből álló központi részről számos túraútvonal vezet a környező erdőkhöz, mocsarakhoz és rétekhez, sőt az egyik ösvényen még az Atlanti-óceán homokos partjára is eljuthatunk, ami nyilvános strandként üzemel. Habár elég messze van tőlünk ez a hely, hiszen oda-vissza mintegy hét órát autóztunk, de biológusként mindenképpen megérte elmenni erre a különleges helyszínre.

Mount Everett State Reservation

Vasárnap elhagytuk az államot és átruccantunk Massachusettsbe. A célunk a Mount Everett megmászása volt. Ez egy 870 méteres hegy, ami a róla elnevezett állami természetvédelmi területen található közel a connecticuti határhoz (térkép). Éppen dél körül érkeztünk meg, így a parkolóban gyorsan befaltuk az előre csomagolt szendvicseinket, hiszen a járvány miatt még mindig nem nagyon lehet, vagy mondhatjuk úgy is, hogy nem érdemes étterembe menni. Az új helyzethez még próbálunk alkalmazkodni, de ez is megszokható. Az első túránk a Guilder-tó körül vezetett. Szép öreg fenyőerdő veszi körül ezt a tavat, így kellemes fenyőillatban túrázhattunk. Ezt követően pedig jött a "csúcstámadás". A parkolóból nagyjából 1 kilométeres túraösvényen lehet elérni a hegy tetejére. Ez az útvonal a híres Appalache-ösvény része, ami egy 3500 kilométer hosszú gyalogtúra és Amerikát szeli keresztül észak-déli irányban. Az Appalache-hegység több hegyét láttuk már korábban is, hiszen ennek a része a Smokies, valamint a Green- és a White Mountains is. A csúcs közelében több helyen is szép kilátásban gyönyörködhettünk, a csúcsról azonban a sűrű növényzet miatt nem sok mindent látni, de egy szelfire azért megálltunk.

Hammonasset Beach State Park

Connecticut államot délről végig az Atlanti-óceán határolja, ezáltal több, mint 150 kilométernyi tengerparttal rendelkezik. A part nagyobb része be van építve, de akad néhány nyilvános partszakasz is. Az egyik ilyen a Hammonasset Beach Állami Park (térkép). Ez a legnagyobb tengerparti park az államban és a strandoláson túl természetvédelmi területként is funkcionál. Az egyik legnépszerűbb kirándulóhely a környéken, ezért mindig nagy a tumultus, mi azonban hétfőn délelőtt jöttünk, így még éppen elviselhető volt a tömeg. Nagyon jól éreztük magunkat, biztosan visszajövünk még és alaposabban is felfedezzük majd a parkot.

Házba költöztünk

A Chestnut Hillben lévő lakásunk nem vált be. A szomszédaink állandóan hangoskodnak, a menedzsment pedig teljesen inkompetens, így a hónapok óta tartó panaszkodás ellenére sem történt változás, ezért alig vártuk már, hogy elköltözhessünk. Egy éves szerződésünk van, tehát még augusztus végéig fizetnünk kell, de muszáj volt már eljönnünk onnan. Úgy döntöttünk, hogy házat bérelünk. Némi keresgélés után találtunk egy megfelelő méretűt egy zsákutca végén.

A ház mögött és mellett is erdő van, így teljes a csend. Pontosabban csak a természet hangjait halljuk. Esténként tücsökciripelésre alszunk el, reggelente pedig madárcsicsergésre ébredünk. A bejárati ajtó melletti bokorban vándorrigó fészkel, a bokor alatti üregben pedig egy csíkosmókus lakik. Egy másik csíkosmókus pedig a hátsó udvarban ütött fészket és rendszeresen a teraszunkon rohangál, miközben a fákon szürkemókusok kergetőznek. Gyakran tévednek vadnyulak az udvarunkba, de a szarvasok is rendszeres vendégeink. Egyelőre minden fénykép a házból készült egy kompakt fényképezőgéppel, de amint teljesen berendezkedtünk, igyekszem majd a természetfotós felszerelésemmel is megörökíteni a környék élővilágát.

Az első csipi a bejáratot őrzi

A másik csipi a kedvenc helyéről szemléli a "birtokát"

Gyakori vendég a gyapotfarkú nyúl

Bambi is benézett hozzánk