A
hónap végén új lakásba költözünk, mert a Meyer Oaks nevű hely, ahol két éve
lakunk, az utóbbi időben nagyon meredek lejtőre került. Amikor beköltöztünk,
minden szép és jó volt. Szerettünk itt lakni, a menedzsment jól végezte a
dolgát, a lakás mérete és elhelyezkedése pedig tökéletesnek bizonyult. Ez
utóbbi kettő persze nyilván nem változott, viszont körülbelül fél évvel a
beköltözésünk után új tulajdonosa lett a komplexumnak és sajnos a menedzsmentet
is lecserélték. Ráadásul nagyjából pont egy éve jött a Harvey hurrikán, ami
komoly károkat okozott az épületben és a környékén is. Az új menedzsment pedig nem
igazán érti a dolgát és nem is különösebben törődik semmivel. Az egész
felújítási folyamatot rettenetesen rosszul kezelik, a legrosszabb munkásokat
bérelik fel, akik nem csak, hogy szar munkát végeznek, de legalább jó lassúak
és igénytelenek is. Már egy teljes év telt el az árvíz óta, de még mindig nincs
kész minden. A környék továbbra is egy építkezési területhez hasonlít, állandó
a zaj, a mocsok és a törmelék. Az árvíz okozta károk miatt pedig állandóan
elromlik valami, hol a klíma nem működik, hol pedig a vízzel vannak gondok és az
áramszünetek is rendszeresek. Mindezek mellett a menedzsment gondolkodás és
megfelelő háttérellenőrzés nélkül bárkinek kiadja a lakásokat, így az új szomszédokkal
is egyre több a probléma. Ezek miatt már alig vártuk, hogy lejárjon a
szerződésünk és augusztus végén új helyre költözhessünk, de erről majd egy
másik posztban...
A
hétvégén megnéztük színházban Agatha ChristieEgérfogó című előadását. Sok-sok
évvel ezelőtt már Magyarországon is láttuk és már akkor is nagyon tetszett.
Most a houstoni színészek előadásában is egy jól sikerült darabot láttunk,
különösen mivel ezúttal nemcsak, hogy az író eredeti nyelvén szólaltak meg a
szereplők, de még a brit akcentust is remekül utánozták az amerikai színészek,
így téve még autentikusabbá az előadást.
Éppen
ma két éve kezdtem el dolgozni a jelenlegi munkahelyemen, így talán ideje
néhány szót ejteni az itteni munkámról is, főleg, mivel némiképp eltér attól, amit
Syracuse-ban és Hawaiin csináltam, részben pedig, mert nagy szerepe volt abban,
hogy megkaptuk a zöldkártyánkat.
A houstoni
Baylor College of Medicine nevű orvostudományi egyetem gyógyszerfejlesztési
központjában dolgozom. Itt az úgynevezett DNA-encoded
library technology-t alkalmazzuk. Ez egy viszonylag új technológia a
gyógyszerkutatásban, így nincs még magyar neve. A lényege, hogy viszonylag
gyorsan és hatékonyan lehet vele potenciális hatóanyagokat keresni számos
betegség ellen. Ezt azáltal lehet megvalósítani, hogy ez a módszer óriási (akár többmilliós)
hatóanyaggyűjtemény gyors letesztelésére képes. Minden potenciális hatószer ugyanis egy
apró DNS-kóddal van ellátva, ami úgy funkcionál, mint egy vonalkód. Ha a
többmillió hatóanyag közül valamelyik hatásosnak bizonyul a kérdéses betegség gyógyítására, akkor a vonalkód segítségével könnyedén azonosítható lesz a hatószer, így
lényegében gyorsan megtalálható vele a tű a szénakazalban. Ennek köszönhető,
hogy ez a módszer jóval hatékonyabb és olcsóbb, mint a hagyományos
gyógyszerkutatás, ahol egy kísérlet során csupán egyetlen hatóanyagot lehet
letesztelni. Ennek az érdekes munkának az elvégzéséhez egy összetett csapatra
van szükség. A vegyészek a potenciális hatóanyagokat rendezik gyűjteményekbe,
míg a biológusokból álló szelekciós csapat végzi a különféle betegségekben
fontos fehérjék elleni teszteket, tehát magát a tűkeresést a szénakazalban. Én
is ennek a csapatnak vagyok a tagja és nagy hasznát veszem annak, hogy korábban
már többféle betegség kutatásával is foglalkoztam. Végül pedig egy másik
csapatnyi vegyész elemzi és érvényesíti a talált hatóanyagokat.
A
gyógyszerkutatás egy rendkívül hosszú folyamat, amit az ilyen és ehhez hasonló
előremutató technológiák remélhetőleg képesek lesznek jelentősen lerövidíteni.
Én mindenesetre élvezem az ezzel járó kihívásokat.
A
helyiek szerint három rossz dolog van Houstonban: a június, a július és az
augusztus. A texaszi kánikula valóban szinte elviselhetetlenné teszi a nyári
hónapokat, ezért ilyenkor alig mozdulnak ki az emberek a természetbe. Mi sem
voltunk már egy ideje sehol, de a hétvégén már annyira mehetnékünk volt, hogy úgy
döntöttünk, lemegyünk a tengerpartra. A Galveston-sziget (térkép) van a
legközelebb Houstonhoz, ahol már karácsonykor is jártunk, most pedig abban
reménykedtünk, hogy a szeles parton majd talán elviselhetőbb lesz a meleg.
Tévedtünk, bár így is jól éreztük magunkat. Autóval bejártuk a Galveston Island Állami Parkot és a
hűvösből élveztük a természetet, majd egy kicsit sétáltunk a parton és a
városban ettünk olyan fagyit, ami még Hawaiin vált nagy kedvencünkké. Igaz, itt
olyan gyorsan megolvadt, hogy a fagyi nagy részét csak inni lehetett, de így is
finom volt.
Július negyedike az USA legfontosabb nemzeti ünnepe, hiszen 1776-ban ezen a napon nyilvánította ki a függetlenségét és vált önálló országgá. Számunkra pedig azért különleges ez a mostani, mert most először ünnepelhettük állandó lakosként az Egyesült Államok születésnapját. Boldog szülinapot Amerika!
A
Természetbúvár 2018/3-as számában megjelent egy cikkem a Brazos Bend Állami Park élővilágáról. Az írást most is a saját fotóim illusztrálják. A magazin
akár digitális formában is elérhető a Digitalstand és a Dimag weboldalain.
Néhány
év eltelt, mióta legutóbb Magyarországon jártunk, így már nagyon vártuk, hogy
újra találkozhassunk a családjainkkal és a barátainkkal. Mindössze két hetet
töltöttünk otthon április végén, így nagyon zsúfolt volt a programunk, főleg
mivel a külföldi letelepedés miatt akadt egy csomó hivatalos intéznivaló is.
Végül szinte mindenkivel sikerült találkoznunk és az ügyek nagy részét is el
tudtuk intézni, sőt még egy keresztelőn is részt vettünk, hiszen Kamilla a mi
hazaútunkhoz igazította a kislánya hivatalos névadóját. A hazalátogatás
élményét pedig csak fokozta, hogy gyönyörű tavaszi időben láthattuk újra az
országot, így néhány számunkra fontos helyet is felkerestünk a szép időben,
mint például a Hortobágyot és egykori Alma Materünket is Debrecenben.
Texasban
kétségkívül a tavasz a legszebb időszak, az idei nyárelő pedig az itteniek
szerint is különösen látványos. Ilyenkor a mezők virágba borulnak és mindenfelé
a vadvirágok színkavalkádja fogadja a kirándulókat. Kivirágzanak a marhalegelők
és az utak mezsgyéi is színpompába öltöznek, melyet elsősorban az egykori first
ladynek, Lady Bird Johnsonnak köszönhetünk, akinek egyik fő célkitűzése volt az
úthálózat szébbé tétele. A vadvirágok leglátványosabbika a többnyire kék színű
csillagfüzér (bluebonnet), ami Texas
állam hivatalos vadvirága. Valójában több fajt is magában foglal a név, bár
külsőre mind hasonló és általában óriási vegyes mezőket alkotnak Texas-szerte.
A legnagyobb virágmezők az állam középső részén, az egykori prérik helyén találhatóak,
nekünk is mintegy 90 mérföldet kellett autóznunk Austin irányába, hogy
találkozzunk velük (térkép). Persze a bluebonneteken kívül más virágok is megtalálhatóak errefelé,
a második leggyakoribb növény az Indian
paintbrush. Ennek a piros virágú növénynek nincs magyar neve, szó szerinti
fordítása: indián festőecset és gyakran keveredik a bluebonnetek közé. Egyéb
elfoglaltságaink miatt tavaly lemaradtunk a virágzásról, de szerencsére most
sikerült elcsípnünk a leglátványosabb időszakot és Anitával ismét kiegészülve jól
körbefotóztuk ezt a csodát.
Hosszú
és kemény munka után a múlt héten megkaptuk az amerikai zöldkártyáinkat és
végre az Egyesült Államok állandó lakosai lettünk.
Az
USA-ba bevándorolni többféle módon is lehet. Teljesen legálisan nem egyszerű,
de mi természetesen ezt az utat jártuk végig. Ha a rendkívül igazságtalan, bár törvényes zöldkártyalottót nem számítjuk, akkor lényegében kétféle útja van az
amerikai letelepedésnek, a családi alapú és a munka útján történő. A családi
alapúhoz csupán egy amerikai állampolgárt szükséges találni, akivel össze kell
házasodni és máris megvan a letelepedés alapja. Munka útján értelemszerűen
sokkal nehezebb bevándorolni. Ezen belül is két lehetőség van, az egyik, ha a
munkahely támogatja (szponzorálja) a zöldkártyát, a másik és egyúttal minden út
közül a legnehezebb mód, ha a jelölt saját magának intézi el. Mivel az
egyetemek általában nem szponzorálnak zöldkártyát, legfeljebb oktatóknak, így
számunkra csak a legnehezebb út maradt. Ennek lényege, hogy be kell adni egy
beadványt, ami azt bizonyítja, hogy a jelölt (a mi esetünkben Gabi) munkája az
USA nemzeti érdekeit szolgálja. Nyilvánvaló, hogy erre csak a legsikeresebb,
szakmájukban széleskörűen elismert kutatóknak van esélye. Ehhez egy többszáz
oldalas beadványra van szükség, ami tartalmazza a jelölt tudományos
eredményeit, szakmai cikkeit, szabadalmait, valamint arra vonatkozó
bizonyítékokat, hogy ezeket az eredményeket Amerika szerte, vagy akár nemzetközi
szinten is ismerik és elismerik, sőt használják is. Ezt a beadványt aztán a
Bevándorlási Hivatal alaposan megvizsgálja és eldönti, hogy valóban az Egyesült
Államok nemzeti érdeke-e, hogy a jelölt Amerikában maradjon és folytassa a
munkáját.
Gabi szakmai beadványa
Amennyiben
a hivatal elfogadja a beadványt, akkor lehetőséget ad a jelöltnek a bevándorlási
folyamat második részére és a közvetlen családtagjaival együtt (házastárs és
gyerekek) jelentkezhetnek a státuszváltásra, amikor a korábbi
vízumukat állandó lakosi státuszra, azaz zöldkártyára válthatják. Ez egy ugyancsak
hosszú folyamat, ahol pedig azt kell bizonyítani, hogy korábban nem szegték meg
az USA törvényeit, különös tekintettel arra, hogy nem voltak illegálisan az
országban és, hogy nem dolgoztak engedély nélkül, valamint, hogy a bevándorlásuk
nem jelent veszélyt Amerika számára. Ehhez szintén egy nagy adag dokumentumot
kell benyújtani, ujjlenyomatot adni, hogy az FBI leellenőrizhesse a jelöltek
esetleges bűnügyi múltját, sőt orvosi vizsgálaton is át kell esni, mert súlyos
fertőző betegségben szenvedőket és drogosokat nem kívánnak beengedni. Ha
mindent rendben találnak, akkor egy személyes interjún is részt kell venni, ahol
még egyszer mindent átnéznek és meggyőződhetnek a jelöltek morális karakteréről
is, majd ezután döntenek arról, hogy megkaphatják-e a zöldkártyát.
A státuszváltás dokumentumai
A szakmai beadvány elkészítése számunkra nagyjából fél évet vett
igénybe, majd a beadás dátumától számítva majdnem egy év elteltével kaptuk meg
a zöldkártyáinkat. Büszkén mondhatjuk, hogy az erős beadványnak és a jól
átgondolt rendszerezésnek köszönhetően minden akadályt gond nélkül vettünk és természetesen nagyon boldogok vagyunk, hogy az USA állandó lakosaivá válhattunk.
Az
amerikai bevándorlásunk örömére alább látható a kedvenc country zenészünk egyik
remek nótája, ami egy szokásos amerikai szombat estén keresztül, alapvetően
viccesen szemlélteti, hogy mi is teszi olyan nagyszerűvé ezt az országot.
Texasban már lassan beköszönt a tavasz, ezért az elmúlt hétvégén ismét a Brazos Bendben
kirándultunk. Ezúttal egy egyetemi évfolyamtársunk is velünk tartott. Anita
három hónapot tölt Houstonban, ahol az egyik helyi egyetemen végez
kutatómunkát. Nagyon kiváncsi volt már a "híres" Brazosra és habár
egész hétvégén felhős volt az ég, de legalább nem esett az eső, így végre
meg tudtuk neki mutatni a kedvenc helyi parkunkat. Szerencsére már az aligátorok
is aktívak voltak és ennek megfelelően rengeteggel találkoztunk. Szinte bármerre néztünk, egy-egy úszkáló, vagy pihenő hüllőbe botlottunk. Az igazi
meglepetést azonban egy kis aligátor jelentette, amilyet még mi sem láttunk korábban.
Valószínűleg tavaly nyáron kelt ki a tojásból és egy faágon sütkérezett, vagyis
a nap hiányában inkább csak pihent. A másik meglepetést pedig egy ökörbéka szolgáltatta.
A tehénbőgéshez hasonlító hangját már sokszor hallottuk, de most először
sikerült megpillantanunk ezt az óriási brekit. A kétéltűeken és hüllőkön kívül
számos madarat is sikerült megfigyelnünk és a szürke idő ellenére is nagyon
élveztük a kirándulást.