Ismét az Acadia Nemzeti Parkban jártunk

Az Acadia Nemzeti Park (térkép) a hozzánk legközelebbi amerikai nemzeti park. Tavalyelőtt már jártunk itt, amit akkor abban a reményben hagytunk el, hogy egyszer még visszatérünk ide. Ez most meg is történt és ezzel az Acadia lett az első nemzeti park az USA-ban, amit többször is meglátogattunk, valamint ez az első nemzeti park, amit már amerikaiként néztünk meg. Ezúttal két teljes napunk volt a terület bejárására. Mivel korábban a legismertebb látnivalókat már letudtuk, ezért most a park olyan részeit kerestük fel, amelyek reményeink szerint kevesebb embert vonzanak. Az is segített ebben, hogy még a főszezon előtt járunk, így a nagy tömegek még nem érkeztek meg. Az időjárással is óriási szerencsénk volt, hiszen indulás előtt még úgy tűnt, hogy ezúttal is esős időnk lesz, de szinte végig napsütés fogadott bennünket Maine-ben. A hőmérséklet ilyentájt még elég hűvös itt északon, ami ideális túraidőt jelentett. Ezt ki is használtuk és számos túraösvényt bejártunk. Először a Mount Desert Island keleti részén lévő mintegy 2.5 km hosszú Great Head Trailt vettük célba.

Ezt követően a Jordan-tóhoz mentünk. Itt ugyan már két éve is jártunk, és akkor az egyik hegyre fel is mentünk, de most inkább úgy döntöttünk, hogy körbesétáljuk ezt a gyönyörű fekvésű tavat. Az 5.5 km hosszú túra elején befaltuk az előre csomagolt gyulai kolbászos szendvicseket, majd energiától duzzadva nekivágtunk a túrának. Az ösvény nem volt túl nehéz, az első fele kavicsos út volt, a másikat pedig a mocsári élővilág megőrzése végett egyfajta emelt padlón lehetett megtenni. A túra végét aztán a közeli étteremben egy jól megérdemelt kávéval ünnepeltük meg.

A Jordan-tavat elhagyva átautóztunk a sziget nyugati részébe, ahol a híres Bass Harbor Lighthouse-t néztük meg. Ez egy híres fotós helyszín, mivel a lemenő nap fényében remek képeket lehet itt készíteni a világítótoronyról. A helyszín felderítése után elmentünk vacsorázni egy közeli étterembe, majd még jóval naplemente előtt visszaértünk, ám addigra már óriási tömeg tolongott a helszínen, így be kellett érnünk a délutáni (turista)képpel.

Másnap reggel felautóztunk a Cadillac-hegyre, ahonnan nagyszerű kilátás nyílt a környékre. Itt idővel ugyan befelhősödött, de azért így is remek látványban volt részünk.

Ezután ismét nyugatnak vettük az irányt és egy kellemes tengerparti túrát tettünk a lighthouse közelében. A 2 kilométeres sétán élveztük Maine állam tipikusan sziklás parti látványát.

Délután pedig felmentünk a Beech-hegyen található tűzfigyelő toronyba. A kilátóhoz vezető túra nagyjából 3 km hosszú volt és a mostani parklátogatásunk legnehezebb, legtechnikásabb ösvényének bizonyult. A panoráma miatt azonban mindenképpen megérte felmászni ide.

A nap hátralévő részében elautóztunk a nemzeti park kevésbé ismert részébe, a Schoodic-félszigetre. Itt is sétálgattunk egy kicsit a tengerparton, a naplementés fotózás azonban ismét elmaradt, amit ezúttal a felhők akadályoztak meg. Összességében azonban nincs okunk panaszra, nagyszerűen éreztük magunkat az Acadiában.

Kirándulás a Sleeping Giant fejére

Mivel a hétfői napfogyatkozásra vidéki utazást terveztünk, így a hét első két napját szabaddá tettük. Úgy alakult azonban, hogy végül itthon maradtunk, de a szép időt nem akartuk veszni hagyni, ezért kedden a Sleeping Gianthez mentünk túrázni. Ezúttal is az óriás fejét másztuk meg. Itt a tavasz még csak most kezd beindulni, hiszen alig rügyeznek a fák, így a látvány egyelőre még nem a legszebb ilyentájt az erdőkben. A szép idő és a kellemesen nehéz túra azonban kárpótolt.

A Nagy Amerikai Napfogyatkozás

Április 8-án, hétfőn Észak-Amerika nagy részén napfogyatkozás volt megfigyelhető. Connecticutben sajnos nem volt teljes, de így is nagyszerű látványban volt részünk. Eredetileg szerettük volna megnézni a totalitást, ezért foglaltunk szállást Syracuse-ban, de sajnos arrafelé nagyon felhős időt jósoltak, ezért az utolsó pillanatban úgy döntöttünk, hogy itthon maradunk és inkább felhőmentesen élvezzük a nagyjából 90%-os napfogyatkozást, ami így is jobbnak ígérkezett, mint a 2017-es Texasból. A következőre pedig 20 évet kell várni a kontinensen.

Alaposan felkészültünk és szereztünk speciális szemüvegeket, valamint biztonságos szűrőket a távcsőre és a teleobjektív frontlencséje elé, hogy megvédjük az eszközeinket és a szemünket is. Védőeszköz nélkül ugyanis nem szabad a napba nézni, valamint a nap brutális fényereje miatt amúgy sem lehetne látni semmit. Szerencsére nagyon jó idő volt, így az egész délutánt a ház körül a szabadban töltöttük. A napfogyatkozás nagyjából negyed háromkor kezdődött, a legnagyobb részt fél négy táján takarta ki a Napból a Hold, majd fél öt után ragyogott újra a csillagunk a teljes pompájában. A teraszon kezdtük az eclipse megfigyelését és megörökítését. Szabad szemmel is nagy élmény egy ilyen jelenség, de távcsővel, vagy teleobjektíven keresztül még sokkal érdekesebb. Ilyen eszközökkel a speciális szűrőn keresztül még néhány napfoltot is sikerült észlelnünk. Érdemes megjegyezni, hogy a képen látható napfoltok mindegyike nagyobb, mint az egész Föld. Sajnos az első fél óra után itt is befelhősödött, ám óriási szerencsére éppen a legfontosabb pillanatban kitisztult az ég és végül nyugodtan élvezhettük és fotózhattuk a látványt. Ahogyan a délután folyamán a Nap lekúszott a hátsó udvart övező fák mögé, átmentünk a ház elé és onnan folytattuk a napfogyatkozás szemlélését. Végül elmondhatjuk, hogy az egész jelenséget többé-kevésbé zavartalanul élveztük, ami felejthetetlen élmény volt.

Tavaszváró kirándulás és madár(dal)fotózás

Szeretjük a telet, de azért márciusban már általában várjuk a tavasz érkezését. Errefelé az első tavaszi hónap még elég kopár, ilyenkor még nem nyílnak a virágok és többnyire az idő is hűvös. Egyszer azonban kifogtunk egy szép napos szombatot és kirándultunk egyet a közeli tónál.

A tavasz kezdetét errefelé elsősorban a vándormadarak érkezése és hangos éneklése jelenti. Számomra évek óta a vörösvállú csirögék dala jelzi a melegebb idő érkezését. Ezek a madarak mocsaras helyeken költenek és a hímek a vörös szárnyfoltjaik mutogatásával és hangos énekléssel jelölik ki a territóriumaikat. Régóta szerettem volna fotón megörökíteni, ahogy hideg reggeleken a madárdal betölti a tavaszi tájat. A West Rock Park egy másik tava ideális költőhelyet biztosít eme madaraknak és a múlt héten három hajnalt is itt töltöttem, hogy a hideg kora reggeli időben képeken rögzítsem az éneklő madarak lehelletét. Végre egyértelműen itt a tavasz!

Hóesésben a ház körül

Az idei tél szerencsére mutat némi hasonlóságot a klasszikus telekhez. Nemcsak hogy végre sikerült eljutnunk motoros szánkózni, de némi téli madárfotózásra is volt már lehetőségem az előző hónapban. A múlt héten pedig az utóbbi évek legnagyobb havazásával folytatódott az igazi téli időjárás, így újfent a természetfotós lesemben találtam magam.

Karolinai ökörszem

Kardinálispinty

Barátcsuszka

 

A hátsó udvarban úgy építettem fel a madáretetős platformot, hogy a teraszról kényelmesen lehessen a madarakat fotózni. Fotózás előtt csak gyorsan el kell seperni, vagy lapátolni a havat a lessátornak és már indulhat is a móka. A madárfotózás befejeztével aztán a ház körül alaposabban is megnéztük a gyönyörű hólepte tájat, amíg a nagy havazásban megázott lessátor a garázsban száradt. Az idei hómennyiség még így is nagyon elmarad a normálistól, de mi ennek is örülünk az elmúlt száraz telek után.

Motoros szánkózás és Subaru WinterFest

Évek óta szeretnénk kipróbálni a motoros szánkózást. Telente rendre le szoktunk foglalni egy-egy hétvégét Vermontban, vagy New Hampshire-ben, de eddig mindig le kellett mondanunk hóhiány miatt. Idén már nem akartuk a véletlenre bízni, ezért három különböző hétvégére is foglaltunk, hátha végre valamikor lesz hó is a hegyekben. Az első túránk a múlt hétvégén volt esedékes és végre minden tökéletesen alakult. A helyszín Vermontban volt a Green Mountainsban (térkép). Friss hó ugyan már itt is régebben esett, de a hideg időjárás miatt szerencsére a nagy része megmaradt a hegyi erdőkben. Szép napos, de kellően hideg idő volt, amikor megérkeztünk. Kezdő motoros szánkósként egy kétórás vezetett túrára fizettünk be. Előtte a nagyon hangulatos kis váróban kitöltöttük a szükséges papírokat, felpróbáltunk pár bukósisakot, hogy megtaláljuk a legkényelmesebbet, majd megnéztünk egy rövid oktatóvideót a szán kezeléséről és a biztonsági szabályokról. Szerencsére egy kisebb csoportot sikerült kifogni, a túravezetőt is beleszámítva mindössze négy szánnal. Mi dupla szánt béreltünk, hogy együtt mehessünk. Kifejezetten szép erdei utakon jártunk, amit nagyon élveztünk. A kétórás túra során talán 10-12 kilométert jártunk be változatos, dimbes-dombos ösvényeken. Nagyjából fél távnál elértünk egy nagy erdei tisztást, ahol az addigra összegyűjtött "rutinunkat" kihasználva lehetőség adódott kiélni a sebesség iránti  rajongásunkat is. Körülbelül 10-15 perc őrült száguldozás után aztán folytattuk a kellemes erdei túrázást. Hatalmas élmény volt motoros szánon járni a fák között a hegyekben.

A szánkós kirándulás után pedig betértünk a közeli síközpontba (térkép), ahol éppen ezen a hétvégén volt a Subaru WinterFest. Ez a program az Amerikában rendkívül népszerű Subaru márka téli dzsemborija, amit különféle helyszíneken tartanak országszerte és a legújabb járgányok népszerűsítésén túl érdekes természetjáró és téli sporteszközöket is bemutatnak. Természetesen van étel és ital is, sőt még élő zenével is igyekeznek a résztvevőket szórakoztatni. Mindezt gyönyörű környezetben a sielőktől és snowboardosoktól hemzsegő hegyen rendezték. Hétvége lévén már az út mellett kilométeres sorokban parkoltak a környékről érkező síelők, de a bejárat közelében volt egy elsősorban subarusoknak fenntartott parkoló is, ahol szerencsénkre éppen akadt is egy szabad hely a számunkra. A WinterFesten mindhárom Subaru Wilderness modell ki volt állítva, hiszen idén az Outback és a Forester után már a Crosstreknek is van Wilderness verziója. Mi egyébként a Foresterrel mentünk. Minden Subaru legendásan jó havon, köszönhetően a rendkívül hatékony szimmetrikus elrendezésű állandó összkerékhajtásnak, így természetesen az éppen ma öt éves Crosstrekünk is, de az új Wilderness verzió a szöges téligumikkal egyenesen megállathatatlan lehet a nagy hóban. A rövid látogatás mindenképpen megérte itt, jó volt a WinterFest és a profi síközpontnak is nagyszerű hangulata volt.

Téli madárfotózás a hóban

Az utóbbi évek telei elég langyosak voltak Connecticutben, hóról pedig egy kivételes esetet leszámítva, nem is álmodhattunk. Idén januárban azonban végre esett egy kis hó, aztán egy hétig sarkvidéki hideg időjárás volt errefelé, így újra kiültem a lessátorba, hogy madarakat fotózzak. Pár nappal a téli időjárás beköszönte előtt lecseréltem a madáretetős platformon a fákat, így friss környezetben tudtam fotókat készíteni a madarakról. A madáretető téli forgalma mindig jó szórakozást nyújt a konyhából, de most végre fényképeken is meg tudtam örökíteni néhány fajt az udvarunk téli madárvendégei közül. További képek a természetfotós blogomban találhatóak.

Kék szajkó

Téli sármánypinty

Indiáncinege

Házi pirók