Amerikaiak lettünk

Büszkén jelentjük, hogy a héten amerikai állampolgárok lettünk. Sok-sok év munkája van ebben a hatalmas teljesítményben és rendkívül boldogok vagyunk, hogy ennek a gyönyörű országnak is a polgárai lehetünk. Amerika a szabadság földje, valamint a lehetőségek hazája és ahogyan az elnöktől kapott üdvözlőlevélben áll: "A nemzetünk megalapítása óta, ezt az eszmét a hozzátok hasonló bevándorlók gondozzák, gazdagítják és fejlesztik. Megtiszteltetés, hogy amerikai honfitársaimként üdvözölhetlek benneteket a nagyszerű bevándorló nemzetünk részeként."

Amerikainak lenni hatalmas megtiszteltetés és persze felelősség is. Most már részt vehetünk a demokratikus folyamatokban, szavazhatunk, sőt akár indulhatunk is politikai pozíciókért (az elnökség kivételével, amire csak született amerikaiaknak van joguk). Ha pedig az esküdtszékbe választanak, akkor részt kell vennünk a bíróság munkájában, sőt fogadalmat tettünk arra is, hogy ha kell, akkor fegyvert fogunk az Amerikai Egyesült Államok védelmében. Amerika fiatal országnak számít, ugyanakkor a legöregebb demokratikus nemzet a Földön. Az alkotmánya több, mint 200 éves és az ország felépítéséből adódóan talán a bolygó legerősebb alaptörvénye, amelynek védelme minden amerikai legfontosabb feladata.

Hosszú volt az út, amíg ide elértünk és persze szokás szerint, nem éppen egyenes. Eredetileg csupán 1-2 évre terveztünk az USA-ban maradni, de idővel megszerettük ezt az országot és igyekeztünk keresni a lehetőséget a maradásra. A törvényes út nem könnyű, de mi mindig ezt a csapást jártuk. A tartós letelepédesre nekünk a legnehezebb mód jutott, de óriási kitartással és hatalmas munkával ezt az akadályt is leküzdöttük, amikor megszereztük a zöldkártyát. Ezután öt évnek kellett eltelnie, mielőtt az amerikai állampolgárságra jelentkezhettünk. Amikor aztán augusztusban sikeresen letettük az állampolgársági vizsgát, már csak az ünnepélyes eskütétel maradt, amire a héten került sor, így mostantól az Egyesült Államok teljes jogú állampolgárai vagyunk. Az eskütétel után stílszerűen hamburgerrel ünnepeltünk, a hétvégén pedig remek hotdogot készítettünk és speciális tortát is rendeltünk eme különleges alkalomra.

Kirándulás a Green Lakesnél

Syracuse mintegy öt órányi autózásra van tőlünk, így a Def Leppard (és társai) koncertre tulajdonképpen az egész hétvégénk elment. Hogy azonban ne csak autózásból és rock and rollból álljon a hétvége, a koncert másnapján még meglátogattuk a kedvenc tavunkat is a környéken, mielőtt visszaindultunk volna, pont úgy, mint tavaly. A zöld tavairól híres Green Lakes Park most is gyönyörű volt, így a körbesétálása után kellemesen feltöltődve indultunk haza.

Def Leppard, Mötley Crüe és Alice Cooper koncert

Ismét koncerten voltunk és ismét Syracuse-ban, ahol legutóbb tavaly nyáron jártunk, mégpedig Paul McCartney fellépésén. Ezúttal a Def Leppard miatt mentünk, hogy élőben láthassuk és hallhassuk a 80-as és korai 90-es évek egyik legsikeresebb zenekarát. A brit rockbanda azonban nem egyedül lépett fel, hiszen jelenleg éppen az amerikai Mötley Crüe-vel járják a világot, akikkel néhány hónapja Budapesten is felléptek. A világjáró koncertturné amerikai szakasza éppen Syracuse-ban kezdődött és nagy örömünkre Alice Cooper is csatlakozott hozzájuk, aki gyerekkorunk egyik kedvence volt. A maratoni koncertet a 75 éves Alice Cooper kezdte, aki azonban pont olyan energikusnak tűnt most is, mint a régi videóklipjeiben és szenzációs showt adott a még világosban megtartott koncertjén. Természetesen a 16 számból álló szett során eljátszották a banda legnagyobb slágereit, mint az I'm Eighteen, a Feed My Frankestein és persze a leghíresebbet, a Poisont, majd a '72-es Electeddel zárták az egy órás műsort.

Fél órányi átszerelés után aztán jött a Mötley Crüe, akik nagy lendülettel adtak egy elég közepes műsort. A látvánnyal és a hangulattal nem volt gond, de Vince Neil hangja néha jobban hasonlított egy visító malacéra, mint egy rockbanda énekesére, a botrányairól híres Tommy Lee pedig pont olyan barom volt, mint amilyennek gondoltuk. Ha a hangosítás egy kicsit jobb lett volna, akkor biztosan jobban élveztük volna a Crüe-t. Így sem volt kifejezetten rossz, csak lehetett volna jobb is. A másfél óra alatt 15 dalt adtak elő, köztük olyan jól ismert számokat, mint a Wild Side, a Shout at the Devil, a Too Fast for Love, a Home Sweet Home, a Girls, Girls, Girls és persze zárásként az elmaradhatatlan Kickstart My Heart. A teljes setlist itt található.

A Crüe után újabb fél órányi átalakítás jött, majd megérkezett az est fő attrakciója, a Def Leppard. A zenekar 1977-ben alkult és a kezdeti évek heavy metalos útkeresése után végül a lágyabb és populárisabb rock irányába mozdultak el. Ez a váltás pedig a 80-as évek egyik legsikeresebb rockbandájává tette őket. A banda 84-ben a legnehezebb kihívás elé került, amikor a dobos, Rick Allen egy autóbalesetben elvesztette a bal karját. Pár hónap alatt azonban emberfeletti akaraterővel megtanult egy kézzel és aktív lábmunkával is dobolni egy speciális, sok pedállal felszerelt elektronikus dobon. '87-ben aztán kiadták a legsikeresebb, Hysteria című lemezüket. A banda sikerét jelzi, hogy a koncerten előadott műsor szinte minden száma világslágernek számít, így amolyan best of koncertnek is elment, ami pont nekünk való volt. Joe Elliottnak ráadásul még mindig van hangja és szerencsére énekelni is tud. Az alábbi videó alapján ők is élvezték a showt.

 

Olyan dalokat adtak elő, mint a Let's Get Rocked, az Animal, a Foolin', az Armageddon It, a Love Bites, a Bringin' On the Heartbreak, a Hysteria, a Pour Some Sugar on Me, a Rock of Ages, vagy remek záródarabként a Photograph. Már csak miattuk megérte ennyit utazni.

Találkozás régi ismerősökkel

Ahogyan már korábban is beszámoltunk róla, Syracuse-ban egy kisebbfajta magyar közösséget alkottunk a munkatársaimmal. A banda akkor vált teljessé, amikor Gergő is megérkezett. Ő azóta már Svédországban él, de június végén Amerikában nyaralt. Főleg Floridában töltötte a szabadnapjait, de egy pár napot New Yorkra is szánt, ezért volt lehetőségünk ismét találkozni. A város szomszédságában élő Ádám szervezett ezúttal is partit, amire egy másik magyar ismerősünk is hivatolos volt a családjával. Krisztiánt a Debreceni Egyetemről ismerem, hiszen ugyanabban az intézetben szerezte a doktoriját, ahol én is. Ádámmal pedig Bostonban ismerkedtek meg, ahol évekkel ezelőtt mindketten dolgoztak. Ő a családjával együtt járt most a környéken, ezért tudtunk velük is összefutni. Hihetetlen, hogy milyen kicsi a világ...

Összejött a magyar csapat apraja-nagyja

Robinak is hagytunk helyet a Syracuse-i bandából

Filmajánló: Indiana Jones és a sors tárcsája

A pandémia kezdete óta most voltunk először moziban. Az utolsó film, amit láttunk a Harrison Ford féle A vadon hívó szava című kalandfilm volt, így a világjárványt mintegy keretbe foglalva éppen egy Harrison Ford filmmel kezdtük újra a mozizást. A legújabb Indiana Jones filmnél jobb újrakezdést pedig nem is találhattunk volna. Habár már eléggé elszoktunk ettől a közösségi filmélménytől és egyre jobban élvezzük az otthoni "mozizást" a házi készítésű, nem mikrós popcornnal és a nem vizezett kólával, azért nem volt rossz újra nagy vásznon nézni egy filmet. Különösen, mivel az itteni mozi messze a legjobb, ahol valaha jártunk, és minden idők legjobb kalandfilm sorozatának záródarabja különösen jól mutatott ekkora méretben.

A bejegyzés spoilereket tartalmaz

Az Indiana Jones és a sors tárcsájával lezárult egy korszak, hiszen Harrison Ford 80 évesen utoljára vette fel Indiana Jones híres kalapját és csattogtatta ikonikus ostorát. Az utolsó kaland pedig méltó lezárása a vagány régészprofesszor több, mint 40 éve kezdődött "sírrablásainak". A mozira való felkészülés jegyében az elmúlt hetekben újranéztük az előző négy filmet, amelyek felejthetetlen jeleneteikkel mindig felhőtlen szórakozást biztosítanak a kalandfilmek rajongóinak. Ez a műfaj ma már nem olyan divatos, mint a 80-as években volt és az ötödik Indiana Jones film is számos utalást tesz a változó időkre. 1969-ben járunk, minden az űrutazásról szól, New Yorkban éppen az Apollo 11 űrhajósainak parádéját tartják. A régészet már idejétmúlt, a professzor egyetemi óráján már csak unott diákok lézengenek és a nyugdíjazás előtt álló Indiana is szenvtelen közönnyel tartja meg az utolsó előadását a Syracuse-i csatáról, ahol a nem túl lelkes hallgatóknak külön meg kell magyarázni, hogy ez nem a New York állami város, hanem a szicíliai. A dolgok aztán váratlan fordulatot vesznek, amikor Indy rég nem látott keresztlánya, Helena felbukkan és egy ritka ereklyéről érdeklődik. Arkhimédész különleges tárcsája a legenda szerint képes megtalálni az időn keletkezett repedéseket. A szerkezet iránt azonban egy korábbi náci fizikus is érdeklődik, aki ezzel szeretné megváltoztatni a világtörténelem menetét. Kezdetét veszi hát a kontinenseken átívelő hajsza a tárcsa darabjai után. A filmben tökéletesen keverednek a vicces részek, a korábbi filmekre való utalások és persze a látványos akciójelenetek. Rögtön egy múltbeli jelenettel indít a film, ahol Jones 1944-ben kerül összetűzésbe a nácikkal és egy remek száguldó vonatos üldözést láthatunk a digitálisan megfiatalított Indy-vel.

Az akciós jelenetek csúcsa azonban kétségtelenül a marokkói motoros riksákkal való hajsza, ami szerintem az egész franchise legjobb jelenete lett (igen, még a második rész csillés kergetőzését is felülmúlja). A film témája külön említést érdemel, hiszen az idő körül forog, ami kiváló ötlet volt az öregedő sorozat lezárásához. Szerencsére ezúttal kimaradt a negyedik rész ufós vonala és a készítők visszatértek a Frigyládához, a Végzet Temploma Sankara köveihez és a Szent Grálhoz hasonló mítikus eredetű ereklyékhez, sőt ezúttal még tovább is léptek és igazi tudományos-fantasztikus sztorit kreáltak, ahol a kedvenc kalandorunk téren és időn keresztül harcol a nácik ellen. Aki eddig is szerette az Indiana Jones filmeket, az ezt is élvezni fogja, hiszen igazi nosztalgiahullámot élhetünk át ahogyan Harrison Ford legikonikusabb karakterétől búcsút veszünk. Az Indiana Jones filmsorozat egyértelműen beírta magát a filmtörténelembe, hiszen új műfajt teremtett, amelyet számtalanszor próbáltak utánozni. A legendás régészprofesszorhoz hasonló kalandfilmes hős azonban egészen biztosan nem lesz több.

Szinkronos előzetes:

 

Eredeti trailer:

Kelet Kanada Road Trip 2. - Prince Edward Sziget

A kanadai nyaralásunk fő célja a Prince Edward Sziget meglátogatása volt (térkép). Főként a legkisebb kanadai tartomány természeti látnivalói vonzottak, de ha már ott voltunk, akkor nem hagyhattuk ki az irodalmi és filmes helyszíneket sem, amelyek nemzetközileg is ismertté tették a szigetet. Itt született ugyanis Lucy Maud Montgomery, a híres kanadai írónő, akinek a legismertebb regénye az Anne a Zöld Oromból (Anne of Green Gables) ezen a szigeten játszódik. A történet egy árva kislányról, Anne Shirley-ről szól, akit egy középkorú házaspár fogadott örökbe, akik egy farmon éltek a kitalált Avonlea városában. A könyvet legalább 36 nyelvre fordították le és Montgomery hét folytatást is írt hozzá. A novellákból filmsorozat is készült (magyarul Anna), amelynek számos jelenetét a Prince Edward Szigeten forgatták.

 

De kezdjük az utazásunk elején. New Brunswickból komppal, vagy egy nagyjából 12 kilométeres hídon lehet bejutni a szigetre. Mi a hídon mentünk és késő este érkeztünk meg a szállásunkra. A hotelünk pedig a Váratlan Utazás című sorozatból ismert "Fehér Homok Szálló" volt, aminek a valódi neve Dalvay by the Sea. A Váratlan Utazás (eredetiben Road to Avonlea) szintén LM Montgomery munkái alapján készült és egyfajta folytatása Anne Shirley történetének. Íme az ötödik szezon nyitánya, amelynek első jelenete éppen a szállodában játszódik.

 

A hagyományőrzés miatt az épület megőrizte viktoriánus kori jellegét, hiszen a szobákban nincs tévé, hűtő, kávéfőző és egyéb modern eszközök. Igazán korhű élmény volt itt tölteni pár éjszakát, amit azonban kifejezetten élveztünk. Az első nap aztán megnéztük a Zöld Orom (Green Gables) nevű farmot is. Ma már ez a 19. századi létesítmény is Országos Történelmi Épület. A könyvet inspiráló ház eredetileg az írónő rokonaié volt és a történet szerint itt nőtt fel Anne. A ház belülről is megtekinthető és természetesen ajándékbolt is van hozzá. A környékén pedig kisebb túrákat tehetünk Anne kalandjainak egyéb helyszíneihez, mint a Szerelmesek sétánya és az Elátkozott erdő. Végül megnéztük a korhű házakból álló Avonlea falut, amelyekben jelenleg különféle boltok és éttermek találhatóak.

A történelmi szálloda és a Green Gables is része a Prince Edward Sziget Nemzeti Parknak (térkép). Az irodalmi és filmes emléktúra után a park természeti adottságait is megtekintettük. A három elkülönülő szakaszból álló parkot 1937-ben létesítették, hogy megóvják a sziget északi partjának legszebb homokdűnéit, tengerpartjait és a sós-, valamint édesvízi élőhelyeit. A szállodánk a középső részben helyezkedett el, ezért itt kezdtük a felfedezést. Napkelte után egy kis tavi túrával rákészültünk a többi kirándulásra, majd bejártuk a park ezen régióját. Természetesen a nemzeti parkban is akadnak a sziget egészére jellemző történelmi világítótornyok, amelyek közül a legkisebbet néztük meg, amely mindössze 8,2 méter magas. Ezt követően átmentünk a park nyugati részébe, ahol számos túraútvonalon barangoltunk, valamint végigautóztunk az egész sziget talán legszebb vörös sziklás tengerpartján. Végül kiválasztottunk egy helyet, ahol változatos sziklaformák között megvártuk a naplementét. A távolban láthattuk a híres MacKenzies Brook Sea Arch maradványát is, amit a Nicole hurrikán rombolt le tavaly novemberben. Ez volt az a hurrikán, ami miatt visszafordultunk a tavalyi floridai road tripünkön.

További természetfotók és közeli nézet a leomlott boltívről a honlapomon

A második napunkra a sziget körbeautózása volt a terv. Kelet felé indulva először megnéztük a nemzeti park harmadik régióját is, majd tovább haladva elértük a legkeletibb ponton található világítótornyot. Ez a torony 1867-ben épült és még ma is működik. Innen a főváros felé vettük az irányt. Pont délben érkeztünk Charlottetownba (térkép), így megkóstoltuk a híres lobster rollt, ami egy speciális rákos szendvics. Itt aztán még sétáltunk egy kicsit az egyik közeli parkban, majd elindultunk nyugat felé. A következő célpont a Seacow Head Világítotorony volt, ahol számos jelenet játszódott a Váratlan utazásban (a fenti videóban 31 másodpercnél látható). Ezt a szép világítótornyot 1864-ben építették és ma már ez is történelmi emlékmű. Ezt követően észak felé indultunk, ahol egy híres teásbögrére emlékeztető sziklát szerettünk volna megnézni. Amikor megérkeztünk, kiderült, hogy egy másik hurrikán ezt is lerombolta tavaly. Szerencsére volt másik tervünk a naplemente megtekintésére és fotózására, ami egy újabb világítótorony volt, amelyet gyönyörűen megvilágított a lemenő nap vörös fénye. Az ide vezető úton összefutottunk néhány vörös rókával, amely találkozás talán az út fénypontja volt. Az egyik róka az út mentén sétált. Kissé távolabb megálltunk, hogy szép ellenfényben tudjam fotózni, majd a kocsi mögé helyezkedtem, hogy a róka ne lássa a körvonalaimat. Gondoltam, így lesz esélyem közelebb lopakodni a ravaszdihoz. Az állat azonban olyan kiváncsi volt, hogy elkezdett egyre közelebb és közelebb jönni. Végül már olyan közel jött, hogy az objektívemen át kellett állítani a fókuszlimitálót 6,5 méterről 2,5 méterre, hogy tudjak élességet állítani. Végül amikor rájött, hogy nem vagyok túl érdekes, unottan arrébb állt. Nagyon élveztük ezt a pár napot, amit a Prince Edward Szigeten töltöttünk és habár az út további része Új-Skóciában nem éppen a tervek szerint alakult, mégis nagyon jó emlékekkel gazdagodtunk a kanadai road tripünkön, ahol (különösen a PE-szigeten) "tág tere nyílik a képzeletnek".

Prince Edward Sziget NP keleti régió

A legkeletibb világítótorony

Charlottetown belvárosa

Sétány a főváros tengerpartján

Seacow Head Világítótorony

Itt lakott Gus Pike a Váratlan Utazásban

Megporzók paradicsoma

Valahol a sziget nyugati felén

Cape Tyron Világítótorony

További fotók a rókakalandról itt